Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Multiplayer

Mi is az a MultiPlayer?

Eme leírás (főleg az eleje) inkább azok számára készült, akiknek még kevés vagy még annyi tapasztalata sincs a többjátékos lehetőségekben. Ami nagyszeruvé teszi ezt a módot, hogy itt nem előre scriptelt mesterséges intelligencia ellen kell helytállnunk, hanem húsvér emberek nyújtják a kihívást. Tehát nekünk immár taktikánkba azt is bele kell számítani, hogy az ellenfelek bizony határozottabban és előre gondolkodva akarnak majd minket eltenni láb alól. Ennek megfelelően kell majd fegyverünket is megválasztani, ha már a Single Playert lekuzdöttük, lehet valamicske fogalmunk arról, hogy mivel vagyunk a leghatékonyabbak. Egy kezdőnek nem biztos, hogy egyből érdemes egy puskával nekivágni a harcmezőnek, mivel ez némiképp nagyobb rutint követel meg, valamit ha tényleg kiderül, hogy nem megy vele az öldöklés, hamar el is mehet a kedve a játéktól az embernek.

Mit nyújt nekünk a Multi?

Multiban többféle játékmód közül választhatunk és majd ez alapján kell szervert választanunk. A szerverekre vagy a játékon belüli keresővel, vagy egy külso programmal találhatunk (pl. All-Seeing Eye, Xfire). Érdemes hazai szervereket keresnünk, főleg ha nem túl gyors a netünk.

Lássuk ezeket a módokat:

DM - DeathMatch

Ez manapság egy alapvető játékmód, ami a legtöbb FPS játékban (ha nem is ilyen néven) megtalálható. Itt sok szabály nincs, mindenki-mindenki ellen. Ez a mód ideális lehet kezdőknek, mivel itt tényleg bárkit meglát az ember arra nyugodtan lohet. Halál esetén nem kell aggódni, mivel azonna újraéledünk.

TDM - TeamDeathMatch

Az előző módnak a csapatban játszott formája. Itt csak arra kell figyelni, hogy ne a csapattársakat sebezzük. Halál esetén szintén újraéledünk.

SD - Search & Destroy

Ebben a módban van annyi csavar, hogy az öldöklésen kívül már a pályán van 2 pont amit védeni vagy támadni kell (a választott oldaltól függoen). A támadó csapat úgy nyerhet kört, ha ezen pontok egyikét felrobbantja, vagy a jól bevált módon minden védot kivon a forgalomból, ezen kívül az órára is fontos figyelni, mert ha az idő lejár és még legalább egy védő él és egyik pontot sem sikerült felrobbantanunk, akkor azt a kört elvesztettük. A védőknek ilyen szempontból talán könnyebb dolga van, mivel csak az objektívákat kell védenie. Persze ez nem ilyen egyszeru, mivel ha gyenge a védelem, akkor nincs nehéz dolga a támadóknak. A kört meg lehet nyerni a támadók likvidálásával, vagy a lerakott bomba hatástalanításával.

Fontos ebben a módban, hogy egy körben újraéledni nem lehet, tehát érdemes óvatosan közlekedni. Emellett egy körben csak egyszer van lehetőség lerakni(!) a bombát, tehát plant után védeni is fontos azt.

CTF - Capture The Flag

A mód szintén klasszikus, két csapat próbálja meg a másik zászlóját ellopni és visszavinni a saját bázisára, ahol pontot kap érte a csapat. Ez után a zászló visszakerül a helyére és lehet érte újra menni. A zászló lopás mellett a saját zászló védelme is fontos. A zászló tolvajokat ha lelövik a zászló a földön marad amíg valamelyik csapat meg nem érinti, a saját zászló visszakerül a helyére, az ellenfélé pedig nálunk marad amíg be nem visszük. Halál után néhány másodperces késleltetéssel újraéledünk.

HQ - HeadQuarters

Ez már kicsit komplikáltabb játékmód (és nem is annyira népszeru). Két csapat küzd egymás ellen a rádiópont birtoklásáért. A játék kijelöl a pályán egy pontot ahova el kell jutni és telepíteni egy rádió állomást, majd ezt védeni az ellenféltol, a telepített HQ-ért pontokat kapunk. A védelem emberei haláluk után nem éledhetnek újra, amíg a HQ ép, viszont a támadók (némi késleltetéssel) új esélyt kapnak. Új pont létesül, ha a támadók elpusztították a HQ-t vagy a védőit, ekkor kezdődik eloröl az egész.


Mi kell a Multihoz?

Két fontos pillére van a többjátékos résznek, az egyik az eredeti játék a másik a relatíve gyors netkapcsolat. 56K-s betárcsázós nettel inkább ne próbálkozzunk, mert valószínu, hogy élvezhetetlenül akadna a játék, vagy késne. Ezen kívül nem árt, ha tisztában vagyunk az otthoni hálózatunk jellemzőivel, pl. van-e tuzfalunk, esetleg meg van-e osztva a net valamilyen hálózati eszközzel (pl. router). Ha tudjuk, hogy mink van és mink nincs, gond esetén egyszerubben találunk segítséget. Ha tényleg elkötelezettek vagyunk és szeretnénk jobban összejönni a cod társadalommal, esetleg klánba csatlakozni, nem hátrány, ha van egy jó headsetünk és mikrofonunk hozzá. Klánoknál bevett szokás, hogy a warok közben beszéd útján tartják a kapcsolatot.

Klánok

Egy klán tulajdonképpen egy csapat mely X foből áll és más klánokkal áll ki gyakorlás vagy konkrét cél (pl. kupáért vagy jobb helyért egy tabellán) érdekében. Rengeteg klán van az országban, tehát ha valaki szeretne erre az útra lépni van miből válogatnia. Persze tájékozódni is érdemes, hogy egyes klánoknak milyen profilja van és ez mennyire illik a mi elképzeléseinkhez. A jobb klánokba nehéz bekerülni, mivel az elvárások is nagyok és nehezen fogadják el az új (de legfőképp a fiatal) játékosokat, ezért ha valahol nem jártunk sikerrel nem kell feladni.

Public

Public-nak (publik) nevezik azon szervereket, amik nincsenek lezárva, vagyis bárki felmehet rájuk, hogy lőjön párat. Ezeken a szervereken sokféle ember megfordul, profik és kezdők egyaránt. Itt szert tehetünk új ismerősökre és néhányan itt toboroznak embereket a klánjukba. A játék némiképp kötetlen, illetve a tapasztalat azt mutatja, hogy mindenki megy a saját feje után, és valóban itt nem is akkora bun. Viszont ne adjunk okot arra, hogy csapattársaink berágjanak, ne álljunk egy házban az egész kör alatt (camp), ha a csapat feladata a támadás.

Warok

Ez a szó takarja azt mikor a klánok egymással összecsapnak. A warok bizonyos szabályok alapján zajlanak zárt szervereken. Lényegében 2 féle war van, az egyik amit egyesek többféle módon szeretnek hívni a PCW. Ez a rövidítés gyakorló wart jelent, aminek nincs térje. A második a Hivatalos vagy Official war. Ezek már keményebb warok, aminek valamilyen tétje van, pl. továbbjutás egy kupán, vagy csak egy ladderen jobb helyezés elérése.

Netikett

Ez persze kicsit hülyén hangzik, de nem elhanyagolható. A szervereken is elvárják az embertől, hogy kultúráltan viselkedjen amennyire lehet. Ez persze általában nem jön össze, ilyenkor kezdődnek az anyázások és a TK parádé (TK = TeamKill = csapattárs szándékos megölése). Ez csúnya dolog és mindenki más játékát elrontja, ezért kérnék mindenkit, hogy tartózkodjon az ilyesmitől.

 

A többjátékos mód alapszabályai
 
Gránát tippek
 
Mesterlövészi tippek

A radaron való tájékozódás

A singlemódban már megszokott módon villan fel pár másodpercre a piros pötty a radaron, jelezve az ellenség helyzetét. Ugyanez természetesen fordítva is működik, ezért mihamarabb váltsunk poziciót egy lövés leadása után. Természetesen így képet kapunk arról, hogy a többi ellenséges katona merre található.

Gyorsabban futni

Mivel ebben a verzióban futás nem lehetséges, válasszd a pisztolyt a kezedbe, vagy ha az nincs, akkor egy könnyebb fegyvert.

Észrevétlenül mozogni

Keress biztos utat, ha helyzetet változtatsz. Figyelj arra hogy ne túl feltünően mozogj, használd ki a terep adta fedezékeket, mint árkok, romok, vagy bokrok. Maradj eközben guggoló pozícióban, így ugyanis kis a találati felületed, valamint halkabbak a lépteid zaja.

Ködön át látni

Ha az ellenség füstgránátot dobott, csak pásztázd végig a ködöt a fegyvereddel. Ahol az ellenség megbújik, ott a célkereszt pirosra fog váltani. Ekkor márcsak tüzelni kell, a találat szinte 100%-os.

Eltaláltak! Mit tegyek?

Ha eltaláltak keress magadnak gyorsan valamilyen fedezéket, hogy regenerálódj. Ugyanez fordítva is működik: Ha te valakire rálősz, és elveszted szemelől, akkor az ellenség is regenerálódva bukkan majd újból fel.

 

Mindig meghalok a gránátok miatt

Figyelj a gránátot jelző szimbólumra, és válasszd ki a lehető leggyorsabb azt a helyet, ahol a gránát robbanni fog, és szaladj az ellenkező irányba. A legtöbb esetben elegendő időd van a biztos fedezékbe jutáshoz. Sokszor egy fal is megmentheti az életed.

Dobási tippek

Gyakorold a gránátdobást. Minél nagyobb ívben száll egy gránát a levegőben, annál kevesebb ideje marad az ellenségnek a menekülésre a robbanásig. Ezenkivül dobhatsz indirekt módon is gránátot, például falról vagy tetőről lepattanva érkezik az adott helyre. Egyes pályákon az épületek falai annyira kicsik, hogy a fedezékben lévő katona lehet azt gondolja biztonságban van, de a obbanás hatása akkora, hogy mégis megsérül/meghal.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A folytonos tüzelés nem vezet eredményre!

Automata fegyvereknél inkább adjunk le többször kisebb lövéseket, hosszabb lövéseknél a célról túlságosan elmozdul a célkereszt.

Mindig a célpont elé célozzunk!

Mindig tartsuk a célkeresztet a célpont futási irányában valamivel a célpont elé. Minél nagyobb a pingünk annál arrébb kell céloznunk, hogy eltaláljuk.

Ne hagyd magad könnyen lelőni!

Ha épp újra kell töltened a fegyvert, keress magadnak fedezéket. Ha rre nincs mód, és épp egy ellenséggel találod szembe magad, akkor maradj feltétlenül cikk--cakk mozgásban.
Ha épp leskelődsz, akkor ne feledkezz meg arról, hogy az ellenség hangtalanul mödég lopakodhat. Válassz olyan helyett szemlélődésre, ahol valaki fedezheti a hátad.

Tüzelj megfontoltan!

Ne parazold feleslegesen a töltényed. Ha nem vagy biztos a találatban, akkor inkább célozz egy kicsit hosszabban az ellenségre.